Menni Dakar! Elindult a csapat!

2018. január 03. 11:22 - Renata Kosaras

Szalay Balázs elindult a 13. Dakarjára.

A 40. Dakar rali január 6-án rajtol Limából, ma reggel Budapestről Szalay Balázs és Bunkoczi László kettőse és az Opel Dakar Team elindult a perui főváros felé.

dakar_5.jpg

Tavaly beszélgettem Balázzsal, de akkor még Afrikába készült, visszatért oda, ahol elkezdte. Az idén a változatos adottságokkal és kihívásokban bővelkedő 9000 kilométer hosszú versenyt célozta meg. Amelyből 4500 kilométer a mért szakaszok hossza, s abból kiindulva, amit eddig tudhatunk az útvonalról, a versenyzők nem számíthatnak sétagaloppra. De mit várjunk a Dakartól, a rendezők, pedig mindig megtalálják a módját, hogy megnehezítsék a mezőny dolgát. Az idén sem lesz másként. Szalay Balázs elmondhatja magáról, hogy rutinos sivatagi róka, hiszen a 13. Dakarján vesz most részt. (Bunkoczival együtt pedig a nyolcadik).

„A sivatag mindig tartogat meglepetéseket, bármennyi időt tölt is el az ember a dűnék között, nem versenyezhet rutinból – mondta Szalay. – Mi azonban ennek ellenére szeretjük a sivatagot, ezért is örülünk, hogy a jubileumi, negyvenedik Dakaron Peru visszakerült az útvonalba, míg Bolívia azért izgalmas számunkra, mert új ország a csapat térképén. A célunk, hogy teljesítsük a távot, s hogy minden nap a maximumot hozzuk ki magunkból. Ha ez sikerül, már elégedettek leszünk.”

dakar_3.jpg

A páros új autóval, egy Opel Crossland X-szel áll vág neki a távnak. Az elmúlt időszakban volt alkalmuk többször tesztelni, amely során kiderült, hogy sokkal stabilabb, kezesebb és gyorsabb, mint az elődje volt. Technikailag és a könnyítéseknek köszönhetően 200 kilóval könnyebb is és az új szabályok szerint öt centivel hosszabb lehet a rugóút is. A Darázsi Zsolt, Őri Péter, Kecskés István összeállítású szervizcsapat a párossal együtt kelt útra, s az elkövetkező napokban, hetekben azon dolgozik majd, hogy minden este a lehető legjobb állapotba hozza a versenygépet a következő szakaszra.

dakar_4.jpg

„A kritikus pont ezúttal a maratoni nap lesz. Megyünk egy húzós szakaszt, utána pedig egy nagyon hosszú napot szerviz nélkül, ettől egy kicsit elszoktunk az utóbbi években. Úgyhogy csináld magad mozgalom keretében fogunk bármit is szerelni a paripán, de alapvetően ilyenkor az a taktika, hogy nem egy, hanem két napra kell beosztani az autót.” – mondta Bunkoczi a reptéren, az indulás előtt, s alighanem igaza lesz.

dakar_1.jpg

Tavaly beszélgettem Balázzsal és adtam neki egy RPM Karkötőt, reméljük szerencsét tud hozni, mint egy talizmán! De tudjuk, hogy az igazi szerencse talizmánja a kocsiba van betéve, ami eddig mindig megvédte őt!

rpmdakar3.jpg

Már Balázsnak is van RPM Karkötője, hozzon nekik szerencsét!

rpm_2245.jpg
rpmdakar8.jpg
rpmdakar7.jpg
rpmdakar1.jpg
rpmdakar2.jpg
rpmdakar9.jpg
rpmdakar5.jpg
Fotocredit: Opel Dakar Team és Pataky Péter
KR - RPM
RPM Karkötők
rpm_karkoto_women_price_1476207056.jpg
rpm_karkoto_men_price.jpg
komment
süti beállítások módosítása