Örömtől hangos gyerekzsivaj a Hungaroringen

2018. február 23. 20:17 - Renata Kosaras

Örömautózás gyógyító - és élményterápia április 7-én immár 9. alkalommal a Hungaroringen.

Az autósport több szakágának versenyzői autóztatják meg gyógyító szándékkal a daganatos betegséggel küzdő gyermekeket. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján biztosan állítható, hogy az élményterápia, a lélek gyógyítása, jelen esetben az autózás, a felszabadult kikapcsolódás és a sok program egyértelműen segíti a gyermekek rehabilitációját.

10429293_656650464439299_9257766317592215_n.jpg

A hagyományoknak megfelelően az Örömautózásra a Hungaroringen kerül sor, ahol az egyik fő szervező, Stróbl Balázs várakozásai szerint több száz versenyautó és megannyi örömteli perc várja majd a gyermekeket. Balázs, aki korábban maga is autóversenyző volt, elmondta, hogy eredetileg egy daganatos beteg rallye-rajongó fiú, Kléri Ádám sportszeretete inspirálta a szervezőket az élményterápiának szánt Örömautózás életre hívására.

A szervezők kezdeményezéséhez immár évek óta csatlakozik a Hungaroring Sport Zrt., vagyis a versenypályát, annak létesítményeit az Örömautózás résztvevőinek rendelkezésére bocsátja, mint ahogy a Hungaroring sportszakmai csapata is társadalmi munkában vesz részt az eseményen.

Az Örömautózás életre hívói: Kiss Ágnes, Laboncz Katalin, Szilassy Arnold navigátorok, valamint Stróbl Balázs, rallye-versenyző. Az első örömautózásra 2008-ban került sor, azóta sok száz gyerek élhette már át a sebesség varázsát, azt, milyen egy versenyautóban ülni és milyen, legalább egy időre elfelejteni a kórházi napokat.

A rendezvényt már az első évben nagy örömmel fogadták az érintett gyerekek, szülők és orvosok. Az első Örömautózáson az önkéntesen résztvevő versenyzők a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán ápolt daganatos gyerekek arcára csaltak mosolyt, majd az évek folyamán országszerte, és a határon túlról is érkeztek gyerekek. A tervek szerint idén is több egészségügyi intézmény kis betegei tölthetnek el egy napot a Hungaroringen, április 7-én. A gyermekek az autózás és a számos egyéb izgalmas program mellett - ahogyan az előző években is, a kezdeményezéssel szimpatizáló, segítő szándékú vállalatoknak, csapatoknak, magánszemélynek köszönhetően - ajándékcsomagra és sok meglepetésre is számíthatnak. A kezdeményezés sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az autóversenyzők mellett évről évre egyre több, az autó-motorsporthoz kötődő szervezet, továbbá ismert sportoló és híresség is csatlakozik az eseményhez.

„Mind a Tűzoltó utcai Gyermekklinika, mind az ott működő, a beteg gyerekek gyógyítását és rehabilitációját két évtizede aktívan támogató Tumor Leukémiás Gyermekekért Alapítvány már 2008-ban is nagy örömmel fogadta, amikor a szervezők megkeresték az ötlettel. A rendezvényt a gyerekek annyira élvezték, hogy alig lehetett őket lehívni a pályáról és persze óriási volt az érdeklődés.” – meséli a gyermekklinika onkológiai osztályát vezető Dr. Garami Miklós. „Úgy gondolom, a gyerekek gyógyulásában, rehabilitációjában az Örömautózás által nyújtott „élményterápia” nagyon fontos szerepet játszik, hiszen képes feloldani a hosszú betegeskedés következtében kialakult fásultságukat” – tette hozzá. 

 

Az RPM Magazin már két éve az Örömautózás mellett áll, tájékoztatunk és részt veszünk az eseményen, segítjük a szervezők munkáját. Ebben az évben is ott leszünk április 7-én, de addig is folyamatosan beszámolunk az eseményekről.

 

komment
süti beállítások módosítása