Kovács Niki saját készítésű bejglivel és szaloncukorral várja a karácsonyt

2017. december 24. 10:34 - Renata Kosaras

Legsikeresebb női motorversenyzőnk mindig is szeretett tüsténkedni a konyhában, elsőre a sütés szeretete ragadta magával.

2017_kova_csniki_portre_k.jpg

 

„Általános iskolás voltam még, amikor az első meggyes piskótámat megsütöttem, teljesen egyedül. Furcsa, hogy az édességkészítés ennyire leköt, mert egyébként nem vagyok különösebben édesszájú. Amikor elköltöztem anyuéktól, akkor turbófokozatra kapcsoltam, szinte minden héten kipróbáltam valami új receptet, de akkor már nem csak a desszert volt porondon, hanem a levesek és főételek is.”

Nikiről néhány éve kiderült, hogy glutén- és tejfehérje érzékeny, ami az elején azért okozott némi fejtörést és nehézséget. „Amikor kiderültek ezek az érzékenységek, még nem voltunk elárasztva ennyi földi jóval az üzletekben, amit pedig kapni lehetett, az nagyon drága volt – legalábbis az én pénztárcámnak. Sokáig kísérleteztem otthoni őrlésű maglisztekkel, az első bejglimet is ilyen tésztából sütöttem. Két év után ölni tudtam volna ezért a finomságért, így nem volt választás, irány a konyha! Tavaly már kész gluténmentes lisztből készültek a töltött tészták. Ha már lúd, legyen kövér alapon persze nem a hagyományos töltelékekkel készítettem el őket, a sütőtökös és a gesztenyés verzió is nagy sikert aratott.”

a_2017-es_bejglisor.jpg
Egy igazi versenyzőhöz híven persze a motoros lány nem elégedett meg a korábbi sütési sikerekkel, mindig valami új dolog után kutat. Így kerül az asztalra idén céklás bejgli is…

„Igen, tudom, hogy elsőre furán hangzik, de manapság egyáltalán nem ördögtől való vétek desszertekhez céklát használni. A párom annyira nem rajong ezért a zöldségért – kivétel savanyúság formájában –, ezért megkértem, hogy csukja be a szemét, mert meg kell kóstolnia valamit. Számos összetevőt kiérzett és felsorolt, de a cékla nem volt köztük, és hozzátette, hogy nagyon finom. Persze, amikor elmondtam, hogy mi van benne, már nem ízlett neki annyira. �”

 

ke_szu_l_a_szaloncukor.jpgSaját készítésű szaloncukorok

Év közben sok az utazás és a rohanás Niki életében, aki a saját edzései, versenyei és a MotoGP futamok között ingázik a szezon során (a MotoGP-n készített interjúit idén a Spíler TV nézői is láthatták), így a karácsonyi időszak neki a nyugodt időszakot jelenti. „Kamaszkorom óta ugyanúgy telik nálunk a karácsony. 24-én délután a nővéreméknél gyűlik össze a család, így ő viszi a nagyobb terheket. A menü elengedhetetlen része a halászlé (a sogórom egy hős, hiszen ő passzírozza), az anyum készítette majonézes krumpli és hagymás krumpli és a székelykáposzta. A főétel időről időre változik, a nővérem is mindig kitalál valami újat, de idén a párommal mi készítjük el a húst, ami bárány lesz. Karácsony első napját a párom szüleinél töltjük, de nincs nagy rohangálás és népvándorlás. Az ajándékok utáni rohangálásról pedig már évekkel ezelőtt leszoktunk. Részben a körülmények hozták így, de nekünk az ünnepek tényleg arról szólnak, hogy együtt legyünk, nem pedig arról, hogy össze-vissza vásároljunk. Persze valami aprósággal szeretem meglepni a szeretteimet, így jött a saját készítésű szaloncukor ötlete két éve (meg persze a már említett ételallergiák miatt.”

a_faster_promotion_kara_csonyi_bulija_n_ide_n_niki_a_mikula_ssal_is_tala_lkozott.jpg

 Niki az idén találkozott a Mikulással is. (Faster Karácsonyi party)

niki-elso_-saja_t-kara_csonyfa_ja-e_s-a-tavalyi.jpgAz első és a 2017-es Karácsonyfa

2017_kova_csniki_akcio_01.jpgKovács Niki motorversenyző

komment
süti beállítások módosítása