A Szlovákiai Ringen sikerült Vogel Adrit versenyhangulatban elcsípnem, mondanom sem kell, hogy szakadó eső után. Megjegyzem, én még soha nem voltam kint úgy ezen a pályán, hogy ne ázzak el teljesen, pedig már jó pár alkalommal jártam ott.

Vogel Adri személyében egy olyan lánnyal beszélgettem, akit már évek óta ismerek, figyelem miket csinál, hogyan „gyűri” maga alá a pályán a többi a versenyzőt. Mindegy neki mit kell kormányoznia, a legtöbbet hozza ki a kocsiból.

Mint írtam, Adrival ismerjük egymást, tudunk a másik dolgairól, de nem napi szinten járunk össze. Így az interjú előtt rákeresetem, hogy mások milyennek látják őt. Ilyen, és ezekhez hasonló szalagcímekbe futottam bele:

Ezek után én sem adhattam alább, megszületett a RPM szalagcím: Vogel Adri – a nő, aki köré kell a karosszéria, de így is túl veszélyes. A legszebb az egészben, hogy ez valóban így van. Ő maga mondta egyszer: „Motorozás, túl veszélyes vagyok ehhez, kell körém a karosszéria.”

Tényleg "veszélyes"

Ő ilyen, magas hőfokon ég. Hároméves kora óta síel, ma már snowboardozik. Huszonhárom évesen motocrossozott, de kellett köré a karosszéria. Mára már versenyzett Suzukival, Lotussal, Maseratival, a kamionverseny felé is kacérkodik és pár hete egy Dakar kamionnal edzett. De nézzük, miről is beszélgettünk!

- Ebben a férfias sportban hogyan lesz egy lányból autóversenyző, ráadásul még eredményes is.

- A húszas éveim elején az akkori párommal sokat jártam rallye versenyekre és nagyon, nagyon megkedveltem. Belém ívódott, egyszerűen őrültje lettem. Akkor egy Ladán tanultam vezetni, aminek még az ülése is ki volt törve, a kuplungot se nagyon értem el, hóban, fák között gyakoroltunk. Ott, és akkor lettem a rabja a vezetésnek. Azt hiszem onnan indult minden.

- Mikor lettél versenyző? Valaki elindított, hogy ne csak hobby legyen.

- Öt éve kaptam egy lehetőséget Burkus Egontól, hogy kipróbáljak egy kupás Suzukit az Euroringen. Elég jól sikerült a teszt, rögtön utána hoztak egy Lotust is, hogy üljek már ebbe is, és menjek vele pár kört. Utána feltették a nagy kérdést: melyikkel szeretnék menni? Akkor úgy döntöttük, hogy kezdjünk a Lotussal, jó autó volt, illett hozzám, de sajnos a széria – a tulajdonosi háttéresemények miatt – félbeszakadt, így átmentem a Suzukihoz, majd ahogy rendeződtek a viszonyok, vissza a Lotushoz. Ez így elég mozgalmasra sikerült, de jó tanuló évek voltak. Nagyon élveztem a Lotus versenyeket, a tisztán női mezőnyben kialakítottam a saját vezetési stílusom. Azokon a versenyeken Bende Adrival és György Anettel nagyokat csatáztunk az első, második helyekért. Jó széria volt.

- De azért bizonyítottál már erősebb autóval, férfiak között is.

- Igen, egyszer csak kaptam egy telefonhívást Mink Zolitól, hogy volna kedvem Maseratival versenyezni? Szerinted mit válaszoltam?

- Gondolom azonnal rávágtad, hogy igen. Arra versenyedre emlékszem, kint voltam a Ringen. Szerintem elég sokan meglepődtek azon, hogy hova hoztad be a versenyautót.

- Izgalmas volt, de azért rögtön nem vágtam rá, hogy igen. Mivel előtte még nem vezettem olyan autót, ami ennyire erős, meg kellett beszélnem a csapatfőnökömmel, Jobágy Ákossal. A lényeg az volt, hogy a Maserati akart négy lányt – show jelleggel –, hogy induljanak a férfi mezőnyben. Nem tudom mire számítottak, de a végén volt egy kis meglepetés. Nagyon rövid időm volt felkészülni, így a huszadik helyre kvalifikáltam magam, de célba már tízedikként értem. Én akkor úgy szálltam ki a kocsiból, köszönöm szépen, bármi jöhet, én most jól érzem magam!

- Meddig teszteled még magad?

- Nem tudom, már mentem versenykamionnal, ami megint egy merőben más dolog. Kétszer már úgy volt, hogy Amerikában versenyzek, de mindig közbejött valami. Ez még nagyon nyitott, de tetszene. Teszteltem már Dakar kamiont is, ott aztán volt izgalom, főleg, hogy alig láttam ki a fülkéből. Pár hete beültem egy rallye cross autóba, aminek a hangulata nagyon megfogott, egyszerűen a szerelmese lettem, talán ez is lehet a jövő. Ez a szlovákiai hétvége reményt adott arra, hogy nem fogok lecsúszni a dobogó első három helyének egyikéről, így most a jelenlegi kupasorozatot nagyon élvezem, de azért továbbra is keresem a kihívásokat.

- Szüleid hogyan fogadják, hogy lányuk egy ennyire férfias sportot űz?

- Van bennük félelem, de maximálisan támogatnak. Mint minden szülő, ők is azt akarják, hogy a gyermekük boldog legyen. Édesapám, édesanyám most is sírva jött ki gratulálni. Nagyon, de nagyon támogatnak, amellett, hogy nagyon, de nagyon izgulnak értem. Látják, hogy nem vagyok én annyira ügyetlen!

- Már ne is haragudj, de egészen elakad a szavam. Itt van velem szemben egy lány, aki nem fél beülni egy Dakar kamionba, eredményesen száguld Maseratival, dobogós helyezések sorát gyűjti be pályaautós versenyzőként, és a motocrosst is csak azért hagyja abba, mert ő maga veszélyesebb, mint a motor. S ezek után lazán azt mondja magáról, hogy „nem olyan ügyetlen”. Adódik a kérdés, hogyan szoktál felkészülni fizikálisan és mentálisan?

- Szimulátor van otthon, azzal szoktam körözgetni, de sajnos a munka miatt nincs elég időm rá. Fizikálisan meg folyamatosan sportolok, edzek – erőnléti és kardió edzések –, ez a mindennapi életem része. Versenyek előtt azért vannak mentális problémáim, mivel nagyon izgulok. Most is mondtam a szerelőmnek, Gyuri, ha lehet, üljél már be te, én inkább kiszállnék.

- Segít valaki a mentális felkészülésedben?

- Nem, magam oldom meg a problémáim. Nyugi, aztán menjél!- mondogatom magamnak. Mindig úgy megyek bele, lesz, ami lesz, nem akarom megváltani a világot, de próbálom helyén kezelni a dolgokat. Van olyan része a versenynek, hogy nagyon nagy a tömörülés, nagyon agresszívan ütik-vágják egymást a többiek. Ilyenkor inkább kivárok. Először is azért, mert nem akarom összetörni a kocsit, tetőre rakni. Az nagyon drága lenne, és semmi értelme. Azonban, ha van lehetőség támadok, – mindig eljön az a pont, amikor, már csak az idő szűke miatt is, már valóban mennem kell –, mert különben nem lenne esélyem, hogy nyerjek. Azért nem is akarok olyan szituációba belemenni, ami nagyon kétesélyes.

- Mennyire játszik nálad a belső ösztön?

- Nagyon, valamiért ez nálam jól működik. A srácokban szerintem nem a megérzés az elsődleges, hanem a túlélés. Túlélni akarják a veszélyes szituációt. Az adrenalin nem enged gondolkodni, hanem egyből reagálsz a veszélyesebb verseny helyzetekben.

- Másként tekintenek rád a versenypályán és környékén, azért mert nő vagy?

- Mindenki megdöbben. Az első pár mondatban, pár percben nagyon érdekes, de aztán elfogadják, azt gondolják, hogy ez egy túl erős csaj, vagy túl határozott. Ez nem mindig jó, de hát valójában is ilyen vagyok.

- Jó tulajdonságnak tartod az életben a határozottságot?

- Azt gondolom, hogy előrevisz, de azért a párkapcsolatban vannak harcok.

- Meddig lehet csinálni a versenyzést? Gyerek, család?

- Szeretnék családot, meg lassan kellene is. Előtérbe kellene helyeznem ezt a témát, de még annyira jól érzem magam így, ahogy van. Lehet ez valamennyire önzőség is. De először meg kell találni a megfelelő embert, hogy én is meg tudjak nyugodni.

- Megnyugodni?

- Végül is, nem kell megnyugodni, kihagyás után is lehet folytatni. Nem kell feladni az életed, egy gyerek, főleg ha fiú lesz, teljesen jól el van ebben a zümmögésben. Jobban alszik.

- Melyik a kedvenc verseny emléked?

- Azok a versenyek a legjobbak, amelyek során meg kell küzdeni, ahol a sikereket nem adják ingyen. Az a legédesebb, amiért megharcoltál. Most a jelenlegi két verseny él bennem, nagyon erős a mezőnynek az eleje. Szinte végig együtt voltunk, mennek az „adok-kapok”, az összeütközések. A kocsim úgy néz ki, mintha valami „colour” fesztiválról jöttem volna vissza. Körbe van rajzolva. Én ezeket élvezem a legjobban. Főleg, hogy srácokkal versenyzek egy erős mezőnyben. Nagyon korrektek, nagy küzdések vannak, mindenki első akar lenni, de nem férhetünk el mind, ennek ellenére nincsenek rosszindulatú lökések.

RPM karkötő átadás

GALÉRIA

fotók: Pataky Péter - 206wrc photography